'Circular Economy' konferencia

A SZIE Tudástranszfer Központjának Kari Tanácstermében - 2017. április 28-án 13.30-tól - a "Circular economy: fókuszban a megújuló energia konferencia és kerekasztal beszélgetés" program keretében került sor arra az akadémiai beszélgetésre, melyet a 'Circular Economy' konferencia szervező-bizottságának elnöke (Dr. Fogarassy Csaba), illetve a Szent István Egyetem Doktori Tanácsának elnöke (Dr. Helyes Lajos)  valamint a Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola vezetőjének (Dr. Lehota József) kezdeményezésére jött létre.

A konferencia keretében a körkörös gazdaság koncepciója olyan aspektusban került felvezetésre, amely elsősorban a körkörös megközelítés interdiszciplináris jellegét hangsúlyozva, a mindenkor szükséges tudományos hátteret és tudományos megalapozottságot nélkülözhetetlen tényezőként fogalmazta meg a circuláris modellek bevezetésének feltételeként. A konferencia plenáris előadásaiként hangzottak el a Körkörös gazdasági koncepció agrár- és közgazdasági megközelítései, melyeket Dr. Németh Tamás akadémikus, aki a MTA IV. osztályának elnöke és Bélyácz Iván akadémikus, aki a MTA IX-es osztályának elnöke, adtak elő a résztvevők számára. A Kerekasztal beszélgetés tulajdonképpen a plenáris előadásokban elindított gondolatok tovább gondolását, a természettudományi és gazdasági összefüggések interdiszciplináris leképezését fogalmazta meg konkrét eset tanulmányok felvillantásával a mintegy 25 fős tudományos asztal-társaság számára (jelenléti ív mellékelve).

Az ülés befejezése előtt, a kerekasztal résztvevői deklarálták egy olyan Osztályközi Körkörös Gazdasági Bizottság megalapítását, amely az MTA IV-es és IX-es osztályainak tagjai kezdeményezésére jöhet létre, és elsősorban közös, a témához kapcsolódó kutatási programok keretében nyerhet értelmet és jelentőséget az MTA kutatói számára. Az alapító tagok további jelentkezőket, érdeklődőket várnak a jelenleg formálódó interdiszciplináris Osztályközi Bizottságba.

'Circular Economy' konferencia
'Circular Economy' konferencia
'Circular Economy' konferencia
'Circular Economy' konferencia
'Circular Economy' konferencia
'Circular Economy' konferencia
'Circular Economy' konferencia