Kutatók Éjszakája - A tudás hatalom 2016

A program egy szakmai előadással kezdődött, melyet Dr. Muraközy László tartott „A 21. század üzleti világának globális környezete” címmel. Ezt követően Dr. Lehota József tartott tájékoztatót a Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola programjáról, amit egy rövid beszélgetés követett a doktoranduszokkal és a doktori képzés után érdeklődőkkel. A program egy tudománnyal kapcsolatos játékos vetélkedővel zárult, ahol a rendezvényt meglátogató gyerekek és szüleik tudománnyal kapcsolatos játékos feladatokból álló vetélkedőn vettek részt. A kérdések dián kerültek kivetítésre, aminek a válaszait a gyerekek és a felnőttek egy válaszlapon jelölték. Ezt követően megbeszélésre kerültek a kérdésekre adott válaszok és a hozzájuk kapcsolódó érdekességek. A kivetített válaszok által a résztvevők ellenőrizni tudták adott válaszaikat. A helyesen válaszolók kis ajándékokkal (könyvjelző, toll, matrica, mappa, jegyzetfüzet stb.) lettek gazdagabbak, illetve minden résztvevő kapott egy oklevelet is a teljesítményéért. A program végén a gyerekek felpróbálhatták a talárt. A visszajelzések alapján a program népszerű volt

Helyszín: Főépület, II. emeleti GTK Kari Tanácsterem

Időpont: 2016. október 3. 16:30-18:00

Programvezető: Naárné Dr. Tóth Zsuzsanna

Látogatottság: A programon a jelenléti ív alapján 55 személy vett részt.

Kutatók Éjszakája - A tudás hatalom
Kutatók Éjszakája - A tudás hatalom
Kutatók Éjszakája - A tudás hatalom